Nyugat, délnyugat felől néhány fokkal enyhébb, ugyanakkor egyre nedvesebb léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé, ezért a következő napokban folytatódik a meglehetősen változékony, eleinte még viszonylag enyhe idő. Hétfőn és kedden gyakran lesz erősen felhős az ég, de emellett rövid napos időszakok is előfordulhatnak majd. Összességében többfelé kell számítani esőkre, záporokra, néhol egy-egy zivatarra, de nagyobb mennyiségű csapadék nem valószínű.

A sok felhő ellenére még enyhe idő várható, a délutáni órákban helyenként 15 fok fölé is melegedhet a levegő. Szerdától északnyugatira fordul az áramlás felettünk, amellyel több hullámban sarkvidéki eredetű, hideg léghullámok árasztják el a Kárpát-medencét. Viharos szél kíséretében erős lehűlés kezdődik.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: többnyire felhős idő várható, csak rövid időszakokra süthet ki a nap. Többfelé várható eső, zápor, néhol esetleg zivatar. A délnyugati, majd később északnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A délutáni órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. Késő estére 8-10 fokig hűl a levegő.

null

Kedd: nagyrészt felhős idő várható, csak rövid napos időszakok fordulhatnak elő. Többfelé valószínű eső, zápor. A délnyugati, nyugati szél erős, időnként viharos lesz. A reggeli órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra általában 14-16 fok közé melegszik a levegő.

null

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan előfordulhatnak záporok. Az északnyugati szél viharossá fokozódik. A reggeli órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 12-14 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hét második felében változékony, szeles, egyre hidegebb idő várható. A nappali hőmérsékletek többnyire 10 fok alatt maradnak, éjszakánként pedig megjelennek a gyenge fagyok.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szalinay, március, tavasz, időjárás