Északnyugati áramlással váltakozó nedvességtartalmú, viszonylag hűvös léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé, ezért a következő napokban is folytatódik a meglehetősen változékony időjárás.

A hétvége nagy részében változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan előfordulhatnak majd futó záporok, de tartós csapadék nem lesz.

Hétfőre ismét nedvesebb levegő érkezik fölénk, több lesz felettünk a felhő és többfelé számíthatunk esőre, záporra, a délutáni órákban pedig egy-egy zivatar is előfordulhat majd.

Napközben délnyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel egyre enyhébb levegő érkezik fölénk, erősödik a nappali felmelegedés, a délutáni órákban már 15 fok fölé melegedhet a levegő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. Elszórtan előfordulhat egy-egy futó zápor. Az északnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A délutáni órák hőmérséklete 12-14 fok között alakul. Késő estére 5-8 fok közé hűl a levegő.

Vasárnap: változóan felhős, napos idő várható, helyenként azonban erősebben is megnövekedhet a gomolyfelhőzet. Szórványosan előfordulhatnak futó záporok. Az északnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A reggeli órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul. A délutáni órákra 12-14 fokig melegszik a levegő.

Hétfő: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. A délnyugatira forduló szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 15-17 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: hosszabb távon is folytatódik a változékony, időnként csapadékos, tavaszi idő. Hideg és melegfrontok váltogatják majd egymást, kedden ismét 20 fok közelébe melegszik a levegő, majd szerdától újabb jelentős lehűlés érkezik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szalinay, hétvége, időjárás