Észak felől hideg léghullámok érkeznek fölénk a magasban, ugyanakkor dél felől egy mediterrán ciklon csapadékzónája is megközelít bennünket. A friss számítások szerint, a ciklon fő csapadékzónája határainkon kívül marad, ezért a jelentősebb csapadék is inkább az ország déli tájaira fog koncentrálódni.

Szerda napközben erősen megnövekszik a felhőzet és az esti órákban már előfordulhat kisebb eső, zápor.
Csütörtökön és pénteken felettünk lesz a ciklon csapadékzónája, délen többfelé, északabbra szórványosan kell számítani esőre, havas esőre, néhol átmeneti havazásra. Az északi szél megerősödik, időnként viharossá fokozódik. Tovább mérséklődik a nappali felmelegedés, csütörtöktől már csak 5 fok körüli maximum hőmérsékleteket mérhetünk majd, de az erős szélben ennél jóval alacsonyabb lesz a hőérzetünk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: eleinte változóan felhő idő várható, majd napközben erősen megnövekszik a felhőzet és az esti órákban már kisebb eső, zápor is előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 7-9 fok között alakul. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: borult idő várható, többfelé esővel, havas esővel, helyenként havazással. A jelentősebb csapadék a megye déli területein valószínű. Az északi szél megerősödik, időnként viharossá fokozódik. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 4-6 fok közé melegszik a levegő.

null

Péntek: borult lesz az ég, eleinte többfelé várható eső, havas eső, néhol havazás, majd a későbbiekben csökken a csapadékhajlam. Az északi szél erős, időnként viharos lesz. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 4-6 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: szombatra már eltávolodik térségünkből a ciklon, egyre többfelé szakadozik fel a felhőzet, de a szél csak lassan mérséklődik. Vasárnaptól szárazabb, enyhébb periódus kezdődik időjárásunkban. Lassan erősödik majd a nappali felmelegedés, de az éjszakák eleinte még gyengén fagyosak lesznek.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: Szalinay, március, tél, időjárás, tavasz