Tőlünk délre egy mediterrán ciklon örvénylik, amelynek áramlási rendszerében továbbra is nagy nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk, ezért a következő egy-két napban is folytatódik a túlnyomóan borult, csapadékos idő.

Csütörtök napközben nyugat felől már valamivel szárazabb levegő érkezik fölénk, eleinte még többfelé várható eső, zápor, majd a délutáni óráktól valószínűleg csökken a csapadékhajlam, de Somogy megye délkeleti, keleti tájain még az esti órákban is lehet gyenge eső.

Péntekre a ciklon eltávolodik térségünkből, megszűnik a tartós csapadék, de többnyire felhős marad az ég, csak rövid napos időszakok lehetnek. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor, de számottevő csapadék már nem valószínű. Kissé erősödik a nappali felmelegedés, a délutáni órák hőmérséklete megközelítheti a 10 fokot.

A várható csapadék mennyisége és területi eloszlása a ciklon kiszámíthatatlansága miatt bizonytalan!

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szerda: túlnyomóan borult lesz az ég, többfelé várható eső, zápor. Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete általában 4-6 fok között alakul majd, de Somogy délkeleti, keleti tájain néhány fokkal melegebb is lehet. Késő estére 3-5 fokig hűl a levegő.

Csütörtök: borult idő várható, többfelé esővel, záporral, majd a délutáni óráktól nyugat felől csökken a csapadékhajlam. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra 5-7 fok közé melegszik a levegő.

Péntek: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, de helyenként rövid napos időszakok is lehetnek. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 0 fok körül alakul, többfelé képződhet sűrű köd. A délutáni órák hőmérséklete 7-9 fok között alakul.

Távolabbi kilátások: a hétvégén és a jövőhét elején is folytatódik a változékony, enyhe idő. Jelentős mennyiségű csapadék már nem valószínű, de elszórtan bármelyik nap előfordulhat kisebb eső, jelentéktelen zápor.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: zápor, ciklon, eső, csapadék, időjárás