A következő napokban meglehetősen változékony, csapadékos idő várható. A ciklonok, illetve a hozzájuk tartózó csapadékzónák 24-36 óránként érik el térségünket, összességében jelentős mennyiségű csapadékot okozva.

Vasárnap délnyugat felől tovább vastagszik s felhőzet és a délelőtti órákban már egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként jelentős mennyiségű csapadék is előfordulhat. A sok felhő és csapadék miatt mérséklődik a nappali felmelegedés, de még így melegebb lesz az átlagosnál.
Hétfőn átmenetileg kevesebb helyen várható eső, kissé erősödik a nappali felmelegedés, majd kedden újabb mediterrán ciklon érkezik fölénk, amely csütörtökig meghatározza majd időjárásunkat. Egyre többfelé várható jelentős mennyiségű csapadék.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: borult idő várható, egyre többfelé esővel, záporral. Az északnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul. Késő estére 3-5 fokig hűl a levegő.

null

Hétfő: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, csak néhol süthet ki rövid időre a nap. Szórványosan előfordulhat kisebb eső, zápor. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 7-9 fokig melegszik a levegő.

null

Kedd: megvastagszik a felhőzet és egyre nagyobb területen kezdődik esőzés. Többfelé hullhat jelentős mennyiségű csapadék. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 7-9 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: szerdán és csütörtökön még többfelé várható jelentős csapadék, az érkező hidegebb levegő hatására helyenként havas eső is előfordulhat, majd péntektől csökken a csapadékhajlam, de záporok még a hétvégén is előfordulhatnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: vaásrnap, február, eső, időjárás