Jelentős változás előtt áll a Kárpát-medence időjárása. Az eddigi nyugati, délnyugati áramlás megszűnik felettünk, ugyanakkor észak felől egyre hidegebb levegő szivárog a kontinens belsejébe. Az időjárás változékonysága, csapadékos jellege továbbra is megmarad, azonban ezzel együtt fokozatosan hidegebbre, téliesebbre fordul az idő.

A változás már a mostani hétvégén elkezdődik, péntektől egészen a jövőhét elejéig egy mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat.
A ciklon előoldalán enyhe, nagy nedvességtartalmú levegő, míg a hátoldalán szombattól kezdve egyre hidegebb léghullámok érkeznek fölénk. A két levegőfajta felettünk fog keveredni egymással, ezért tartósan csapadékos időre számíthatunk.

A péntektől hétfőig tartó időszakban többfelé hullhat jelentős, összességében akár 10-20 mm csapadék. Eleinte eső várható, majd szombat estétől az érkező hidegebb levegő hatására havas eső, hó is előfordulhat. Hóréteg 400-500 m magasságban alakulhat majd ki, de vasárnaptól már síkvidéken sem lehet teljesen kizárni.
A hétvégén a viharossá fokozódó északi széllel lehűlés kezdődik, vasárnap már csak 0 fok körül alakulnak a legmagasabb nappali hőmérsékletek.
Hétfő reggel még előfordulhat kisebb havazás, havas eső, majd felszakadozik a felhőzet.

A jövőhéten csendes, télies idő várható, hajnali fagyokkal és 0 fok körüli nappali felmelegedéssel, további jelentős csapadék nélkül.

A jövőhét végén újabb, komoly változás körvonalazódik időjárásunkban.
Egy, a mostaninál komolyabb, erősebb ciklon alakulhat ki közelünkben, amely meghozhatja a szezon eddigi legnagyobb havazását, hóhelyzetét.
Mivel a ciklon belsejében igen alacsony lesz a légnyomás, ezért ez az időjárási helyzet akár károkozó, orkán erejű széllel is járhat majd.
A helyzet egyelőre nagyon bizonytalan, de némely friss modellfutás szerint, a jövőhét végére hazánk egyes részein akár komolyabb hóréteg is kialakulhat.

Előfordulhat azonban, hogy az érkező ciklon előoldalán, meleg szektorában maradunk, ebben az esetben a csapadék eső formájában hullhat le, illetve jóval mérsékeltebb lesz a légmozgás is.

Megjegyzés: a hónap utolsó napjaira szóló előrejelzés a szokásosnál jóval bizonytalanabb, ezért egyelőre csak jelzésértékű. Az előrejelzésben bekövetkező változások esetén tájékoztatjuk olvasóinkat.

1. Ábra: január 24. szombat. A modell ábra a tőlünk délre kimélyülő mediterrán ciklont ábrázolja. A ciklon csapadékzónája szombaton már felettünk lesz.
1. Ábra: január 24. szombat. A modell ábra a tőlünk délre kimélyülő mediterrán ciklont ábrázolja. A ciklon csapadékzónája szombaton már felettünk lesz.
2. Ábra: január 25. vasárnap. A GFS modell csapadék halmazállapot előrejelzése vasárnapra. Látható, hogy a Dunántúl középső sávjában havazás is előfordulhat már.
2. Ábra: január 25. vasárnap. A GFS modell csapadék halmazállapot előrejelzése vasárnapra. Látható, hogy a Dunántúl középső sávjában havazás is előfordulhat már.
3. Ábra: a GFS modell csapadék mennyiség előrejelzése a péntektől hétfőig tartó időszakra. A legtöbb csapadék, amelynek egy szilárd halmazállapotú lesz, a megye déli, délkeleti harmadán hullhat.
3. Ábra: a GFS modell csapadék mennyiség előrejelzése a péntektől hétfőig tartó időszakra. A legtöbb csapadék, amelynek egy szilárd halmazállapotú lesz, a megye déli, délkeleti harmadán hullhat.
4. Ábra: január 30. péntek. A Kárpát-medence közelében egy erős ciklon alakul ki. A 980 hPa mély nyomás viharos széllel és kiadós csapadékkal járhat együtt.
4. Ábra: január 30. péntek. A Kárpát-medence közelében egy erős ciklon alakul ki. A 980 hPa mély nyomás viharos széllel és kiadós csapadékkal járhat együtt.
5. Ábra: a ciklon hátoldalán hideg levegő érkezik fölénk.
5. Ábra: a ciklon hátoldalán hideg levegő érkezik fölénk.
6. Ábra: január 30. péntek. A modell kiadós, intenzív havazást vár az ország nagy részére.
6. Ábra: január 30. péntek. A modell kiadós, intenzív havazást vár az ország nagy részére.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: január vége, előrejelzés, 2015, szalinay, tél, időjárás