Nyugat felől több hullámban egyre enyhébb, váltakozó nedvességtartalmú léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé. Péntektől kezdve több front és hozzájuk tartozó csapadékzóna vonul át felettünk. 

Pénteken eleinte még előfordulhat kisebb ónos eső, majd napközben átmenetileg felszakadozik a felhőzet, esetleg a nap is kisüthet. A délutáni, esti óráktól újabb csapadékzóna éri el megyénket, ekkor a melegedés hatására már főleg eső várható.

Szombat reggel, délelőtt még esős idő várható, majd a déli óráktól felszakadozik a felhőzet, helyenként a nap is kisüthet. Tavaszias idő várható, 10-12 fok körüli maximum hőmérsékletekkel, de a napos tájakon akár 14-15 fok is lehet.

Vasárnap újabb frontzóna, újabb jelentős csapadék érkezik. Főleg eső várható, majd a délutáni óráktól helyenként havas eső, hó is előfordulhat. A front mögött néhány fokkal hidegebb levegő érkezik fölénk.

A következő napokban gyakran lehet erős, időnként viharos a változó irányú szél. A legerősebb széllökések a Balaton térségében lehetnek.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, kevés napsütés is lehet. Főleg a reggeli, valamint az esti órákban kell számítani csapadékra. Eleinte ónos eső is előfordulhat, majd a későbbiekben már eső várható. A nyugati szél erős, néhol viharos lesz. A délutáni órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. Késő estére 4-6 fokig hűl a levegő.

null

Szombat: eleinte még borult idő várható, többfelé esővel, záporral, majd felszakadozik a felhőzet, helyenként a nap is kisüthet. A délnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A reggeli órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. A délutáni órákra 10-12 fokig melegszik a levegő, de néhol akár 15 fok is lehet.

null

Vasárnap: többnyire borult idő várható, többfelé esővel, záporral, majd a délutáni óráktól havas eső, havazás is előfordulhat. A z északnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A reggeli órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul. A délutáni órákra 5-7 fokig melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövőhét elején nyugodtabbra fordul időjárásunk, több napsütés várható, csapadék már nem valószínű. Éjszakánként gyenge fagy előfordulhat, napközben azonban kora tavaszias idő várható, általában 5-10 fok közötti délutáni hőmérsékletekkel.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szalinay, január, tél, időjárás