A következő két napban még folytatódik a téli idő. Kissé nedvesebb levegő érkezik fölénk, ezért többnyire felhős, párás idő várható, főleg csütörtökön elszórt kisebb hószállingózással, gyenge havazással. A magasban már enyhébb levegő érkezik fölénk, ezért csütörtök estétől már vegyes halmazállapotú csapadékra, köztük ónos esőre is számíthatunk.

Péntektől jelentős változás kezdődik időjárásunkban. Felerősödik felettünk a nyugati, délnyugati áramlás, amellyel több hullámban egyre enyhébb, váltakozó nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk. Jelentős felmelegedés kezdődik, ezzel együtt azonban igen változékonyra fordul időjárásunk.

A friss számítások szerint, pénteken két csapadékzóna is áthalad majd felettünk. Az első várhatóan a hajnali órákban hagyja el megyénket, ebből többfelé számíthatunk kisebb esőre, ónos esőre, majd a második csapadékzóna az esti órákban érhet el minket, ebből már egyértelműen eső, zápor eső fog hullani. A két zóna között, a nappali órákban több-kevesebb napsütés is lehet . Napközben megerősödik, többfelé viharossá fokozódik a nyugati, északnyugati szél. Erőteljes felmelegedés kezdődik, a délutáni órák hőmérséklete már megközelítheti a 6-7 fokot is.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: eleinte még lehet napsütés, majd napközben erősen megnövekszik a felhőzet és az esti órákban kisebb hószállingózás is előfordulhat. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 0,-2 fok között alakul. Késő estére -2,-4 fokig hűl a levegő.

null

Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, kevés napsütés is előfordulhat. A reggeli órákban kisebb havazás, hószállingózás, majd az esti óráktól gyenge vegyes halmazállapotú csapadék, helyenként ónos eső is előfordulhat. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -5,-7 fok között alakul, helyenként ködfoltok is kialakulhatnak. A délutáni órákra 0,+2 fokig melegszik a levegő.

null

Péntek: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, napos időszakok is előfordulhatnak. Szórványos csapadékra főleg a hajnali, illetve az esti órákban lehet számítani. Eleinte ónos eső is előfordulhat, majd a későbbiekben már eső, zápor várható. A nyugati, északnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A reggeli órák hőmérséklete -1,-3 fok között alakul, de helyenként ennél már melegebb lesz. A délutáni órákra 5-7 fokig melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: péntektől rendkívül változékony, de az átlagosnál jóval enyhébb idő veszi kezdetét. A frontok és a hozzájuk tartózó csapadékzónák 12-24 óránként vonulnak át felettünk. Jelentős enyhülések, illetve kisebb lehűlések váltogatják egymást, viharos szél kíséretében. Időnként jelentős mennyiségű eső is várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: majd ha fagy, szalinay, január, kaposvár, felhő, időjárás