Az elmúlt napok csapadékos időjárását okozó ciklon gyengül, eltávolodik térségünkből, mögötte szárazabb, enyhébb levegő érkezik fölénk, ezért a következő napokban erősödik a nappali felmelegedés, csütörtökön és pénteken, a délutáni órák legmagasabb hőmérséklete elérheti a 6-8 fokot is.

Eleinte többnyire felhős, de csapadékmentes idő várható, majd péntek délutántól egy újabb mediterrán ciklon közelíti meg hazánkat, hatására szombaton már esős idő várható.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: többnyire borult idő várható, elszórt kisebb esővel, szitálással, de jelentős csapadék nem várható. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. Késő estére 2-4 fokig hűl a levegő.

null

Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, rövidebb napos időszakok is előfordulhatnak. Csapadék nem valószínű. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul, helyenként köd is képződhet. A délutáni órákra 5-7 fok közé melegszik a levegő.

null

Péntek: eleinte változóan felhős idő várható, majd napközben erősen megnövekszik a felhőzet és az esti órákban már kisebb eső, zápor is lehet. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -1,+2 fok között alakul, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra 5-8 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén egy mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, többfelé várható eső, zápor és mérséklődik a nappali felmelegedés!

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: december, szalinay, eső, időjárás