Dél felől továbbra is enyhe léghullámok érkeznek fölénk, ugyanakkor nyugat felől egy frontzóna is megközelít bennünket, ezért a következő napokban változékonyabbra fordul időjárásunk. A többnyire erősen felhős ég mellett, csak rövid napos időszakok fordulhatnak elő és szórványosan kell számítani kisebb esőkre, záporokra, azonban jelentős mennyiségű csapadék egyik nap sem valószínű. Péntektől kissé szárazabb levegő érkezik fölénk, csapadék már nem várható, az erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is előfordulhat majd. A több felhő miatt kissé mérséklődik a nappali felmelegedés, de még így is melegebb lesz az átlagosnál.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütés is lehet. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 15-18 fok között alakul. Késő estére 11-13 fokig hűl a levegő.

null

Csütörtök: többnyire erősen felhős idő várható, de néhol rövid napos időszakok is előfordulhatnak. Szórványosan kell számítani kisebb esőre, záporra. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő.

null

Péntek: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütés is előfordulhat. Csak néhol fordulhat elő kisebb zápor. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul, néhol köd is képződhet. A délutáni órákra 13-16 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben folytatódik a változékony, enyhe idő. Vasárnap és a jövőhét elején újabb kisebb csapadék valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: november, enyhe, időjárás