Az Országos Meteorológia Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki Somogy megyére a helyenként előforduló heves zivatarok és felhőszakadások miatt!

A következő napok időjárását egy hullámzó frontrendszer alakítja, változékonyra fordul időjárásunk. Szerdától péntekig több hullámban érkeznek fölénk a nedves léghullámok, ezért szinte mindennap kell számítani több-kevesebb csapadékra. Összességében többfelé hullhat jelentős mennyiségű csapadék. A frontok mögött nem található hideg levegő, ezért csak mérsékelt lehűlés várható, a hőmérsékletek az ilyenkor megszokott értékekig esnek vissza. Szombattól már szárazabb léghullámok érkeznek fölénk, egyre több lesz a napsütés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: többnyire erősen felhős idő várható, többfelé esővel, záporral, zivatarral, helyenként jelentős mennyiségű csapadék is előfordulhat. A délnyugati szél megélénkül, zivatarok környezetében megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 20-22 fok között alakul. Késő estére 15-17 fokig hűl a levegő.

null

Csütörtök: eleinte erősen felhős idő várható, többfelé esővel, záporral, zivatarral, majd a délutáni órákra csökken a csapadékhajlam, felszakadozhat a felhőzet. A reggeli, délelőtti órákban helyenként jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 12-14 fok között alakul. A délutáni órákra 19-21 fok közé melegszik a levegő.

null

Péntek: eleinte gyakran lesz erősen felhős az ég és többfelé kell számítani esőre, záporra, majd a délutáni óráktól csökken a csapadékhajlam, felszakadozhat a felhőzet. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 10-13 fok között alakul. A délutáni órákra 18-20 fokig melegedhet a levegő.

null

Távolabbi kilátások: az átmeneti változékony idő után, a hétvégétől ismét anticiklonális hatások alakítják majd időjárásunkat. Csendes, napos, száraz idő köszönt be, de éjszakánként többfelé képződhet köd. A hajnalok csípősek lesznek, napközben átlagos hőmérsékletek valószínűek. A jövőhét elején melegedés kezdődik.

null

Ábra: a radarképen a délnyugatról északkelet felé haladó csapadékzóna látható, amely Somogy megyén is áthalad. A nedves levegőnek bőven van utánpótlása.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szalinay, eső, időjárás