A Kárpát-medencétől északkeletre egy anticiklon található, ezeken a területeken napos, száraz az idő. Tőlünk délre, délnyugatra ugyanakkor sekély ciklon található, ezeken a területen, beleértve hazánkat is, többfelé fordul elő kisebb csapadék. A következő időszakban a sekély ciklon gyengül, helyébe szárazabb levegő érkezik, egyre több lesz napsütés.

Szombaton eleinte még felhős, ködös idő várható, majd napközben már egyre nagyobb területeken szakadozik fel a felhőzet, rövid napos időszakok is lehetnek, azonban átmeneti záporok kialakulását továbbra sem lehet kizárni.

Vasárnaptól egyre inkább anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, egyre több lesz a napsütés és csapadék már nem valószínű. A délutáni órák legmagasabb hőmérséklete már eléri  a 20 fokot, azonban előfordulhatnak olyan helyek is,ahol az éjjel képződött köd csak lassan oszlik fel, illetve a megemelkedett ködből  ködfelhőzet képződik, ezeken a helyeken 20 fok alatt marad a hőmérséklet.

A napos, valamint a ködös, ködfelhős tájak térben és időben is váltakozhatnak majd egymással!

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szombat: változóan felhős idő mellett rövid napos időszakok is lehetnek. Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. A délkeleti szél megélénkül.

A délutáni órák hőmérséklete 17-20 fok között alakul, a magasabb értékek a gyengén felhős tájakon lesznek. Késő estére 13-15 fokig hűl a levegő.

Vasárnap: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. A hajnali órákban többfelé képződhet köd, amely néhol akár tartósan is megmaradhat. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul. A délutáni órákra 17-20 fokig melegszik a levegő. A magasabb értékek a naposabb tájakon lesznek.

Hétfő: többnyire napos, száraz idő várható, azonban az éjszakai órákban képződött köd, illetve ködfelhőzet néhol akár tartósabban is megmaradhat. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 5-8 fok között alakul. A délutáni órákra 18-21 fok közé melegszik a levegő. A magasabb értékek a napos tájakon lesznek.

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben, az éjszakai ködöktől eltekintve többnyire száraz, napos idő várható. A jövőhét második felétől délnyugati áramlással melegebb levegő érkezik fölénk, a délutáni órák hőmérséklete egyre többfelé emelkedik 20 fok fölé.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szalinay, előrejelzés, időjárás