A Kárpát-medencét egyelőre nedves, labilis levegő tölti ki, ezért sok a felhő, szórványosan fordulnak elő kisebb esők, záporok. A későbbiekben a magasban már valamivel hűvösebb, szárazabb levegő érkezik fölénk, szombattól már egyre nagyobb területeken szakadozik a fel a felhőzet és süt ki a nap, csak elvétve alakulhat ki átmeneti zápor.

Az éjszakai órákban egyre többfelé képződik köd, amely a délelőtt folyamán várhatóan feloszlik.

Vasárnaptól már anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, többnyire napos,száraz idő várható, a reggeli órákban sűrű ködfoltokkal.

A délutáni órák hőmérséklete már elérheti a 20 fokot, azonban előfordulhatnak olyan helyek is,ahol a köd csak lassan oszlik fel, illetve a megemelkedett ködből  ködfelhőzet képződik, ezeken a helyeken 20 fok alatt marad a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: a reggeli ködök feloszlása után változóan, időnként erősen felhős idő várható, szórványosan előforduló kisebb esőkkel, záporokkal. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 17-19 fok között alakul. Késő estére 13-15 fokig hűl a levegő.

Szombat: változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel. Csak néhol alakulhat ki futó zápor. A délkeleti szél megélénkül. Hajnalban többfelé képződik köd, amely a délelőtti órákban többnyire feloszlik. A reggeli órák hőmérséklete 7-10 fok között alakul. A délutáni órákra 17-20 fokig melegszik a levegő, a magasabb értékek a napos tájakon lesznek.

Vasárnap: változóan felhős, napos idő várható. Az éjszakai órákban képződött köd, illetve ködfelhőzet néhol tartósan megmaradhat. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul. A délutáni órákra 17-20 fokig melegszik a levegő, a magasabb értékek a napos tájakon lesznek.

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben, a reggeli ködfoltoktól eltekintve egyre naposabb, szárazabb idő várható. A délutáni órák hőmérséklete eleinte 18-20 fok körül alakul, majd a jövőhét közepétől déli áramlással melegebb levegő érkezik fölénk, erősödik a nappali felmelegedés.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: vénasszony, kellemes, nap, ősz, felhő, köd, időjárás