A Kárpát-medence időjárását még mindig egy sekély ciklon alakítja. A légörvény a következő napokban gyengül, töltődik, keddtől már nem lesz időjárásunkra hatással. Hétfő estig azonban még többfelé kell számítani esőkre, záporokra, összességében akár 20-30 mm eső is leeshet, amelynek hatására tovább fokozódhat a belvíz és árvízhelyzet.

Keddtől délkelet felől kissé melegebb, száraz léghullámok érkeznek fölénk, egyre több lesz a napsütés és erősödik a nappali felmelegedés. A reggeli órákban többfelé alakulhatnak ki ködfoltok, melyek még a délelőtt folyamán feloszlanak. Napközben változóan felhős, napos idő várható, csak néhol alakulhat ki átmeneti kisebb zápor. A délutáni órák hőmérséklete már megközelítheti a 23-25 fokot is.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: többnyire erősen felhős idő várható, csak időnként szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé várható eső, záporeső, néhol zivatar. Jelentős mennyiségű csapadék várható. Az északnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 19-22 fok között alakul, a magasabb értékek a csapadékmentes tájakon lesznek. A késő esti órákra 15-17 fokig hűl a levegő.

null

Hétfő: többnyire erősen felhős idő várható, de időnként felszakadozhat a felhőzet. Többfelé várható kisebb eső, zápor. A reggeli órák hőmérséklete 13-15 fok körül alakul. A délutáni órákra 20-22 fokig melegszik a levegő.

null

Kedd: változóan felhős, napos idő várható, csak néhol alakulhat ki futó zápor. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 11-13 fok között alakul, helyenként ködfoltok is képződhetnek. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hét közepétől szárazabb, melegebb léghullámok érkeznek fölénk, jóval több lesz a napsütés, erősödik a nappali felmelegedés. Az éjszakák azonban hűvösebbek lesznek az eddigieknél, néhol ködfoltokra is lehet számítani. A mostani számítások szerint, vasárnaptól, hétfőtől újabb csapadék és lehűlés érkezhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szalinay, szeptember, eső, időjárás