Továbbra is egy sekély ciklon alakítja a Kárpát-medence időjárását. A ciklon időnként nagy nedvesség tartalmú léghullámokat szállít felénk, ezért a következő napokban folytatódik a csapadékos idő, de a tartós esők között lassan egyre nagyobb szünetek lehetnek, ugyanakkor ezzel együtt nő a zápor, zivatarhajlam is. A szombat éjjel érkezett csapadékzóna a délelőtt folyamán fokozatosan elhagyja megyénket, a déli órákra csökken a csapadékhajlam, helyenként felszakadozhat a felhőzet, néhol rövid időre a nap is kisüthet.

A délutáni órákban azonban erősen megnövekedhet a gomolyfelhőzet, amelyből szórványosan kell számítani záporokra, zivatarokra, néhol felhőszakadásra.

Vasárnap gyakran lesz erősen felhős az ég, de időnként elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet. Többfelé kell számítani újabb esőkre, záporokra, néhol zivatarra.

Hétfőtől már valamivel szárazabb léghullámok érkeznek fölénk, hosszabb időszakokra is felszakadozhat a felhőzet, illetve kisüthet a nap, azonban szórványosan továbbra is előfordulhatnak záporok, zivatarok. Kissé erősödik a nappali felmelegedés, a délutáni órákra már 21-23 fok közé melegedhet a levegő.

A rövid napos időszakok, valamint a záporok, zivatarok, térben és időben is váltakozhatnak majd egymással, ezért ezek előrejelzése meglehetősen bizonytalan.

Az előrejelzett csapadék mennyiségében és területi eloszlásában nagyfokú a bizonytalanság!

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: többnyire erősen felhős, borult idő várható, de napközben időnként elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, rövid időre esetleg a nap is kisüthet. Főleg a délutáni óráktól kell számítani esőre, záporra, esetleg zivatarra. Néhol felhőszakadás is előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 19-22 fok között alakul. Késő estére 16-18 fokig hűl a levegő.

null

Vasárnap: a gyakran erősen felhős ég mellett, időnként rövid időre felszaladozhat a felhőzet. Többfelé kell számítani esőre, záporra, néhol zivatarra. A keleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. A délutáni órákra 19-22 fok közé melegszik a levegő.

null

Hétfő: a napos időszakok mellett, időnként erősen megnövekszik a felhőzet és szórványosan kell számítani esőre, záporra, néhol zivatarra. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. A délutáni órák hőmérséklete 21-23 fok körül alakul. Az alacsonyabb értékek az tartósan felhős tájakon lesznek.

null

Távolabbi kilátások: a jövőhét elején elhagyja térségünket a ciklon, majd mögötte meleg, száraz léghullámok érkeznek fölénk. A hét második felében már 25 fok közeli maximum hőmérsékleteket mérhetünk.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szeptember, eső, szalinay, időjárás