Kelet felől továbbra is meleg, váltakozó nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk, ezért az előttünk álló időszakban sem számíthatunk zavartalanul napos időre. A következő napokban gyakran növekszik majd meg a felhőzet és szórványosan kell számítani kisebb esőkre, záporokra, helyenként zivatarra, de emellett rövidebb-hosszabb napos időszakok is lehetnek.

null

A több napsütés inkább a megye északi területei felett valószínű, de itt sem lehet kizárni elszórt csapadék kialakulását.

A nappali hőmérsékletek általában 25 fok körül állandósulnak majd, de az átmenti csapadékosabb időszakokban ennél kissé hűvösebb is lehet.

A napos időszakok, valamint az esők, záporok, térben és időben is váltakozhatnak majd egymással, ezért ezek előrejelzése meglehetősen bizonytalan.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: a változóan felhős, napos időszakok mellett, időnként erősen megnövekszik a felhőzet és elszórtan kell számítani záporra, néhol zivatarra. Az északkeleti, keleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 24-26 fok között alakul, a magasabb értékek a naposabb tájakon lesznek. Késő estére 18-20 fokig hűl a levegő.

null

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, napos időszakok is lehetnek. Szórványosan kell számítani kisebb esőre, záporra, néhol zivatarra. A keleti, északkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. A délutáni órákra 24-26 fokig melegszik a levegő.

null

Vasárnap: változóan felhős, napos idő várható. Az időnként megnövekvő felhőzetből szórványosan kell számítani záporra, néhol zivatarra. A keleti, északkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 14-16 fok körül alakul. A délutáni órákra 24-26 fokig melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben sem várható lényeges időjárás változás, marad a záporokkal, zivatarokkal tarkított viszonylag meleg idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, eső, szalinay