Keleti, északkeleti áramlással meleg, váltakozó nedvességtartalmú léghullámok érkeznek a Kárpát- medence fölé. Csütörtökön kissé nedvesebb levegő alakítja megyénk időjárását, ezért marad a többnyire felhős, elszórt záporokkal, zivatarokkal tarkított időjárás.

A következő napokban lassan egyre szárazabb levegő érkezik fölénk, de legtovább a délnyugati tájakon marad felhősebb az idő és pénteken még további elszórt csapadékra kell számítani.

Szombaton már több lesz a napsütés, csak kevés helyen lehet kisebb zápor. Erősödik a nappali felmelegedés, a délutáni órákra 25-28 fok közé melegszik a levegő hőmérséklete. A napos időszakok, valamint a záporok, zivatarok, térben és időben is váltakozhatnak majd egymással, ezért ezek előrejelzése meglehetősen bizonytalan.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Csütörtök: a gyakran erősen felhős ég mellett, rövid napos időszakok is lehetnek. Elszórtan kell számítani záporok, zivatarok kialakulására. Az északkeleti szél megélénkül. A délutáni órák legmagasabb hőmérséklete 24-26 fok között alakul, a magasabb értékek a naposabb tájakon lesznek. Késő estére 18-20 fokig hűl a levegő.

Péntek: a változóan felhős, napos időszakok mellett, időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan lehet számítani záporra, esetleg zivatarra. A keleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 24-26 fokig melegszik a levegő.

Szombat: változóan felhős, napos idő várható. Az időnként megnövekvő gomolyfelhőzetből néhol előfordulhat kisebb zápor, esetleg zivatar. A reggeli órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. A délutáni órákra 25-28 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: folytatódik a változékony, az átlagosnál kissé melegebb idő. A hétvégi átmeneti  szárazabb idő után, a jövő kedden ismét nedvesebb levegő érkezik fölénk, többfelé lehetnek újabb záporok, zivatarok.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: meleg, időjárás, felhő, változékony, zivatar, zápor