Pénteken még a közelünkben örvénylő sekély ciklon alakítja megyénk időjárását, ezért a több-kevesebb napsütés mellett, szórványosan kell számítani záporok, zivatarok kialakulására. Néhol felhőszakadás is előfordulhat. Lokálisan akár 20-40 mm eső is lezúdulhat. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki Somogy megyére, a helyenként előforduló felhőszakadások miatt!

Szombattól eltávolodik térségünkből a légörvény, miközben jelentősen gyengül. Északkelet felől szárazabb levegő érkezik fölénk. Több lesz a napsütés, de elszórtan kialakulhat egy-egy zápor. Erősödik a nappali felmelegedés, a délutáni órák maximum hőmérséklete 30 fok körül alakul.

Vasárnap eleinte napos idő várható, majd a délutáni óráktól erős lesz a gomolyfelhő képződés és elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok.
Meleg idő várható, néhol kevéssel 30 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, azonban ahol több lesz a felhő, ott kevéssel 30 fok alatti értékeket mérhetünk majd.

A napos időszakok, valamint a záporok, zivatarok, térben és időben is váltakozhatnak majd egymással, ezért ezek előrejelzése meglehetősen bizonytalan.

Az előrejelzett csapadék mennyiségében és területi eloszlásában nagyfokú a bizonytalanság!

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: a több-kevesebb napsütés mellett, időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és szórványosan kell számítani záporok, zivatarok kialakulására. Néhol felhőszakadás is előfordulhat. A délutáni órák hőmérséklete 26-28 fok körül alakul. Késő estére 22-24 fokig hűl a levegő.

null

Szombat: többnyire napos idő várható, időnként azonban megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan kialakulhat egy-egy zápor, zivatar. A reggeli órák hőmérséklete 15-19 fok között alakul, néhol köd is képződhet. A délutáni órákra 29-32 fok közé melegszik a levegő. A magasabb értékek a tartósan napos tájakon lesznek.

null

Vasárnap: eleinte napos idő várható, majd a délutáni óráktól megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan kialakulhat egy-egy zápor, zivatar. A reggeli órák hőmérséklete 16-20 fok között alakul. A délutáni órákra 30-32 fok közé melegszik a levegő, de a felhősebb tájakon 1-2 fokkal hűvösebb lehet.

null

Távolabbi kilátások: a jövőhét elejétől ismét nedvesebb levegő érkezik fölénk, megnő majd a zápor, zivatarhajlam. Meleg lesz, a délutáni órák hőmérséklete 25-30 fok között alakulhat. A maximum hőmérsékletek a felhőzet függvényében alakulhatnak. A tartósan napos tájakon, illetve időszakokban akár 30 fok fölé is melegedhet a levegő, azonban a tartósan felhős, záporos időszakokban 25 fok valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: augusztus, szalinay, időjárás