A szombati átmeneti labilis léghullámok után, ma már ismét száraz levegő érkezik fölénk. A sok napsütés mellett, főként a délutáni óráktól, kissé megnövekedhet majd a gomolyfelhőzet, azonban zápor nem valószínű. 

Meleg strandidő várható 31-34 fok közötti csúcshőmérsékletekkel. Az  UV sugárzás azonban igen erős lesz!

Hétfőn tovább fokozódik meleg, valószínű, hogy a hőség ezen a napon fog tetőzni. A délutáni órákban többfelé mérhetünk majd 32-35 fok közötti maximum hőmérsékleteket. Túlnyomóan napos, száraz idő várható, kevés gomolyfelhővel.

Keddtől változás várható időjárásunkban. Nyugat felől egy frontrendszer közelíti meg hazánkat. Hatására már erősebben megnövekedhet a felhőzet és többfelé alakulhat ki eső, zápor, zivatar. Néhol heves zivatar is előfordulhat, felhőszakadás és jégeső kíséretében. A nappali órák hőmérséklete általában 30-33 fok között valószínű. A magasabb értékek a megye keleti, délkeleti tájain lesznek, míg Somogy nyugati, északnyugati területein, a Balaton térségében, valamint a tartósan felhős, csapadékos tájakon már a 30 fok sem valószínű.

Szerdára jelentősen visszaesik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Vasárnap: többnyire napos, száraz idő várható, délutáni gomolyfelhő képződéssel. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 31-34 fok között alakul. A késő esti órákra 22-24 fokig hűl a levegő.

Hétfő: túlnyomóan napos, száraz idő várható, délutáni gomolyfelhő képződéssel.

A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 17-21 fok között alakul. A délutáni órákra 32-35 fokig melegszik a levegő.

Kedd: napközben időnként erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Néhol heves zivatar is előfordulhat. Az eleinte déli, majd később északnyugati szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 18-21 fok között alakul. A délutáni órákra 30-33 fok közé melegszik a levegő, de a megye északnyugati tájain, valamint a csapadékos területeken, a hőmérséklet nem éri majd el a 30 fokot.

Távolabbi kilátások: a szerdai hidegfront után, mérsékelten meleg, záporokkal, zivatarokkal tarkított időszak kezdődik. A délutáni legmagasabb hőmérsékletek általában 24-30 fok között alakulnak majd.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: meleg, szalinay, időjárás, nyár