Egy ciklon áramlási rendszerében, dél felől meleg, száraz levegő éri el térségünket. A szinte zavartalan napsütés hatására, többfelé mérhetünk majd 27-30 fok közötti maximum hőmérsékleteket, néhol azonban ennél is melegebb lehet majd.

Szombaton már kissé nedvesebb léghullámok érnek el minket, labilissá válik a levegő, ami kedvező feltételeket biztosít a délutáni záporok, zivatarok kialakulásának.

Csütörtökön és pénteken szinte zavartalan napsütésre számíthatunk, 27-31 fok közötti maximum hőmérsékletekkel. Szombaton a napsütés mellett már erős lesz a gomolyfelhő képződés és a délutáni órákban szórványosan kell számítanunk záporok, zivatarok kialakulására. Egy-egy zivatarban akár felhőszakadás méretű csapadék is lehet.

Csütörtökön erős UV sugárzásra kell készülni!

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: túlnyomóan napos időre várható. A déli szél megélénkül. A délutáni órák legmagasabb hőmérséklete 27-30 fok körül alakul. A késő esti órákra 20-23 fokig hűl a levegő.

null

Péntek: túlnyomóan napos idő várható, kevés gomolyfelhő képződéssel. A déli szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 14-17 fok között alakul. A délutáni órákra 28-31 fokig melegszik a levegő.

null

Szombat: napos idő várható, a délutáni óráktól erős gomolyfelhő képződéssel. Főleg a délutáni órákban kell számítani szórványos záporokra, zivatarokra. Zivatarfoltokban megerősödik a szél. A reggeli órák hőmérséklete 15-17 fok körül alakul. A délutáni órákra 28-31 fokig melegszik a levegő. A magasabb értékek a tartósabban napos tájakon lesznek.

null

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben is folytatódik a nyárias idő. Eleinte száraz levegő lesz felettünk, majd a hétvégétől kezdve egyre többfelé fordulhat elő zápor, zivatar. A jövő héten fülledt meleg idő várható, szinte mindennap kell számítanunk záporokra, zivatarokra. Néhány fokkal mérséklődik a meleg.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: nyárias, május, 2014, időjárás