Szerdán kissé labilis levegő érkezik fölénk, ezért a tegnapinál nagyobb esély lesz záporok kialakulására. Felhőátvonulások várhatók, szórványosa záporral, esetleg zivatarral. Közben több-kevesebb napsütés is lehet. Az északi szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. 13-15 fok körül alakul a délutáni órák hőmérséklete, azonban a szél miatt ennél jóval alacsonyabb lesz a hőérzetünk.

Csütörtökön egy tőlünk délkeletre örvénylő ciklon hatására, átmenetileg megnövekszik a felhőzet, és szórványosan kell számítani kisebb esőre, záporra. Az északi szél továbbra is erős lesz, és a hőmérsékletek sem változnak lényegesen.

Péntektől délire fordul az áramlás felettünk, melegedés kezdődik, a hőmérsékletek elérik már a 20 fokot is. A szél mérséklődik, és több lesz a napsütés.

Tőlünk délkeletre, egy mediterrán ciklon örvénylik. Ennek áramlási rendszerében délkelet felől enyhe, nedves, észak felől hideg levegő érkezik a Kárpát-medence fölé.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: felhőátvonulások várhatók, futó záporral, esetleg zivatarral. Az északi szél erős, időnként viharos lesz. A délutáni órák hőmérséklete 13-15 fok körül alakul. Késő estére 4-6 fokig hűl a levegő.

null

Csütörtök: változóan, időnként erősen felhős idő várható, szórványosan kisebb esővel, záporral. Az északi szél erős lesz. A reggeli órák hőmérséklete 0,+5 fok között valószínű. A délutáni órákra 13-15 fokig melegszik a levegő.

péntek.jpg

Péntek: változóan felhős, napos idő várható, legfeljebb néhol alakulhat ki futó zápor. A szél jelentősen gyengül. A reggeli órák hőmérséklete 2-5 fok között alakul. A délutáni órákra 16-20 fokig melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: péntektől határozott melegedés kezdődik, a hőmérsékletek kevéssel 20 fok fölé is emelkedhetnek. A hétvégétől a meleg levegő mellé nedvesség is társul, ezért megnő az esők, záporok, zivatarok esélye.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: április, szalinay, időjárás