Eleinte napos idő várható, majd a későbbiekben északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és néhol előfordulhat futó zápor. A késő délutáni óráktól valószínűleg felszakadozik a felhőzet. A délutáni órák hőmérséklete 16-19 fok között alakul, a magasabb értékek a tartósan napos tájakon lesznek. Hétfőn egy közelgő hidegfront előterében, átmenetileg melegebb levegő érkezik fölénk, ezért erősödik a nappali felmelegedés, többfelé mérhetünk majd 20 fok körüli hőmérsékleteket. Eleinte kevés lesz a felhő, majd az érkező front előjeleként erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé kell számítani záporok, zivatarok kialakulására. Lokálisan jelentős mennyiségű csapadék is előfordulhat. Megerősödik a délnyugati szél, amely az esti óráktól északnyugatira fordul. Kedd virradóra markáns hidegfront vonul át felettünk, erős lehűlést okozva. Eleinte többfelé várható eső, zápor, majd megszűnik a tartósabb csapadék, felszakadozik a felhőzet. Napközben felhőátvonulások várható, záporokkal. Az erős, időnként viharos északnyugati szélben, mindössze 12-15 fok közötti maximum hőmérsékleteket mérhetünk majd. Kifejezetten hűvös idő várható.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Vasárnap: eleinte napos idő várható, majd átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és néhol futó zápor is előfordulhat. Később felszakadozik a felhőzet. A délutáni órák hőmérséklete 16-19 fok között alakul. Késő estére 8-12 fokig hűl a levegő.

Hétfő: eleinte kevés lesz a felhő, majd délutántól erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható zápor, zivatar. A délnyugati szél megerősödik, majd az esti óráktól átfordul északnyugatira. A reggeli órák hőmérséklete 4-8 fok között alakul. A délutáni órákra 19-22 fok közé melegszik a levegő.

Kedd: eleinte még borult idő várható esővel, záporral, majd a délelőtti órákban felszakadozik a felhőzet. Napközben felhőátvonulások várhatók, szórványos záporokkal. Az északnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A reggeli órák hőmérséklete 5-8 fok között alakul. A délutáni órákra 12-15 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét végétől jelentős melegedés kezdődhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: idő, felhő, eső, csapadék, időjárás