Valószínűleg szerda hajnalban lesz a leghidegebb, akkorra ugyanis nyugalomba jut már a hideg levegő felettünk. Hétfő éjjel még lesznek felhők felettünk, illetve élénk lesz a légmozgás, így valószínűleg nem hűl még le erősen a levegő, a hőmérsékletek általában 2-5 fok között alakulnak majd a holnap hajnali órákban. Kedd éjjel aztán leáll a légmozgás, mindenütt kiderül az ég, így szerda hajnalra erősen lehűl majd a levegő.

A mostani számítások szerint, 2 méteres magasságban 0, +2 fok körül alakul majd a hőmérséklet, de az ismert fagyzugos helyeken, beleértve Kaposvár és térségét is, illetve az alsóbb légrétegekben máshol is, akár -1,-3 fokos minimum hőmérsékletek is lehetnek.

A kiskertek védelmében tehát, nem árt felkészülni a fagyveszélyre!



A modell szerda 03 órára várt minimum hőmérsékletei. Jól látszik hogy a Dunántúl déli részén, viszonylag nagy területen lehet 0,-2 fokos fagy.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: veszél, kiskert, nulla, hideg, fagy, időjárás