Szakemberek és vállalkozásvezetők vettek részt szerdán azon a kaposvári konferencián, ahol a somogyi foglalkoztatási programok eredményeit értékelték. A területért felelős államtitkár, Czomba Sándor arról beszélt: az inaktívak munkához segítése az egyik legfontosabb cél, és az, hogy a hazai cégek elsősorban magyar állampolgárokkal dolgoztassanak. 

A Somogy Vármegyei Kormányhivatal az elmúlt 7 évben összességében csaknem 20 milliárd forintot fordított az Út a munkaerőpicra és az Ifjúsági Garancia programokra. Ezekben csaknem 20 ezer fő vett részt. A bér és lakhatási támogatásokon kívül képzéseket indítottak és a résztvevők vállalkozóvá válását is támogatták - tudtuk meg a főispántól, Neszményi Zsolttól, aki hozzátetette: az elmúlt 20 év legjobb adatait produkálja most Somogy, október 20-án 10475 álláskeresőt tartottak nyilván vármegyénkben.

A térség országgyűlési képviselője, Gelencsér Attila szerint a jó munkaerőpiaci adatok többek között a munkáltatók elszántságának és a kormányzati támogatásoknak köszönhetőek.

A Somogy Vármegyei Közgyűlés elnöke, Biró Norbert pedig a sikeresen futó pályázatokról és elérhető forrásokról tájékoztatta az érdeklődőket.

Címkék: állsákereső, foglalkoztatás, támogat, bér, munka, Somogy, gazdaság