A Kaposvári Villamossági Gyár hosszú évek óta a térség egyik meghatározó munkaadója. A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara idén ennek a cégnek ítélte oda a Somogy Gazdaságáért díjat. A vállalkozás tavaly 5 százalékos árbevétel csökkenéssel zárt, idén viszont rekordot döntött. A koornavírus-járvány idején ugyanis növelni tudta exportját.

null

- A pandémia jelentősen megnehezítette a somogyi cégek helyzetét, a többségük azonban jól vette az akadályokat - mondta a díjátadón a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Varga József.

null

A SKIK fórumán a Somogy Gazdaságáért Életműdíjat is kiosztották. Ezt idén Büttner Tamás és Karl Schultes kapta meg. Az érdekvédők több kategóriában megválasztották az év vállalkozásait is és díjazták azokat is, akik sokat tesznek a szakképzésért.

Címkék: skik, díjátadó, somogy megye, gazdaság