A Megyei Jogú Városok Szövetségével egyeztetett az Állami Számvevőszék. Az ÁSZ pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy az egészségügyi veszélyhelyzetben kiemelt figyelmet fordítanak a törvényben meghatározott tanácsadó, tudásmegosztó tevékenységükre. Az évente megszervezett önkormányzati találkozókat az ÁSZ az idei évben is videokonferenciák keretében szervezi meg.

Domokos László, a számvevőszék elnöke az önkormányzatokat érintő aktuális kérdésekről egyeztetett Szita Károllyal, az MJVSZ elnökével, Kaposvár Megyei Jogú Város polgármesterével - tudatták. A közlemény szerint Domokos László a megbeszélésen rámutatott: minden önkormányzat és önkormányzati vezető előre lephet a korrupció elleni védettség területén az ÁSZ rendszerszintű értékelése alapján.

Az ÁSZ a január 29-én nyilvánosságra hozott jelentéseiben első alkalommal értékelte egyidejűleg az összes magyarországi önkormányzat és hivatalaik integritását korrupció elleni védettségét, illetve a működést meghatározó lényeges szabályozási környezetük kialakítását.

Domokos László szerint 2020-ban nagyot léptek előre az önkormányzatok a korrupció elleni védettségben, ami azért is különösen fontos, mert a szabálykövetésnek és rendezettségnek a COVID-19 világjárvány időszakában különösen nagy jelentősége van.

Nemzetközi szervezetek (ENSZ, OECD), illetve az ÁSZ értékelése szerint a világjárvány kiemelt korrupciós, illetve szabályt sértő működési kockázatot jelent.

"Az elmúlt hetek tapasztalatai azt mutatják, hogy az önkormányzati vezetők, így a megyei jogú városok vezetői is erőfeszítéseket tesznek az általuk irányított önkormányzatok integritásának további erősítése érdekében - idézi az ÁSZ elnökét a közlemény.

Hozzátették, hogy mindez egyértelműen jelzi, hogy az önkormányzati vezetők döntő többsége elkötelezett az ÁSZ tapasztalatainak, illetve iránymutatásának hasznosítása iránt.

A közlemény alapján Szita Károly a megbeszélésen úgy fogalmazott: "az ÁSZ vizsgálatai, mint korábban, úgy most is nagyban segítették a munkákat és ezzel az önkormányzatok szabályszerű működését."

Hozzátette, az egészségügyi veszélyhelyzet időszakában nagy teher és felelősség nehezedik az önkormányzatokra, ezért szabályszerű gazdálkodásnak és a rendelkezésre álló források eredményes felhasználásának kiemelt jelentősége van.

Szita Károly szólt az önkormányzatok beruházási tevékenységéről, a Modern városok program keretében megvalósuló folyamatban lévő, illetve előkészítés alatt lévő nagyberuházásokról, amelyek a helyi fejlődés meghatározó tényezői. Az önkormányzatok gazdálkodása és a stabilitás biztosítása az ország érdeke, ezért is szívesen fogadják az ÁSZ szakmai iránymutatását.

A megbeszélésen Domokos László és Szita Károly egyetértett abban, hogy a jelenlegi veszélyhelyzetben különösen nagy jelentősége van a kölcsönös együttműködésnek és információcserének, ami az ÁSZ és a megyei jogú városok között hatékonyan működik - olvasható az ÁSZ közleményében.

Címkék: állami számvevőszék, megyei jogú városok szövetsége, szita károly, gazdaság