Rengeteg új változás lépett életbe éjféltől kezdve, amelyekre érdemes lesz odafigyelnünk. Hogy pontosan mik változtak, azt a Telex.hu szedte csokorba.

Adózás tekintetében változás például, hogy a kiva, vagyis a kisvállalati adó mértéke 13-ról 11 százalékra mérséklődött, árbevételi plafonja pedig a duplájára, 3-ról 6 milliárd forintra nőtt. A katás adózóknak idéntől nagyon kell figyelniük, hiszen egy év alatt egy kifizetőnek csak 3 millióig számlázhatnak. E fölött 40 százalékos büntetőadót kell fizetni, amely a kifizetőt, és nem az adózót súlytja. Továbbá január 1-től már minden számlát online továbbítani kell a NAV-nak.

A gépjárműadót 2021-től már az Adóhatóságnak kell fizetni és az első részlet határideje március 15. helyett április 15. lesz. Az új lakások áfája ismét 5% lett, a pálinkafőzés pedig adómentes évi 86 literig.

Drágulásra kell számítani több területen 2021-től. A cigaretta ára páldául két lépcsőben emelkedik az idén: az új típusú dohánytermékek (pl. e-cigaretta, Iqos) adótartalma pedig 50 százalékkal nő. Szakértők szerint ez dobozonként mintegy 134 forintos áremelkedést jelent január 1-jétől, ehhez jön hozzá áprilisban még 94 forint. Vagyis tavasszal várhatólag 1600 forint fölé ugrik egy doboz ára.

De növekedett a tb hozzájárulás mértéke, a postai árak és az autópálya díjak is.

A fogyasztóknak kényelmesebbé teszi az életét, hogy január 1-től mindenhol kötelező a kártyás fizetési lehetőség, ahol van online pénztárgép. Tehát szinte mindenhol lehet már kártyával fizetni. Viszont egy másik intézkedés az őrületbe fog kergetni minket, annak ellenére, hogy a saját érdekünkbe lett bevezetve. Ez pedig a két lépcsős hitelesítés, amellyel online vásárlásoknál fogunk majd találkozni.

További családtámogatások is jönnek: 

  • jön az otthonfelújítási program, amihez februártól kölcsön is jár; a családoknak a támogatást 3 millió forintig lehet lehívni a költségek feléig, kedvezményes hitel pedig 6 millió forintig igényelhető.
  • gyermekesek vagy gyermeket tervezők csokkal vásárolt ingatlanra illetékmentességet és áfamentességet kapnak.
  • tetőtér-beépítéshez igénybe vehető lesz a csok (ugyanúgy akár 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatásig).
  • Július 1-jétől pedig a csecsemőgondozási díj (csed) összegének megállapításakor az egy napra jutó jövedelem 100 százalékát veszik alapul a korábbi 70 százalék helyett.

Címkék: 2021, árak, változás, támogatás, adó, gazdaság