A magyarok havonta átlagosan öt számlát fizetnek be, 55 százalékuk továbbra is papíralapon, miközben a válaszadók 49 százalékának fontos a gyorsaság, 28 százalékuk pedig szívesen fizetné be rezsijét a jelenlegitől eltérő, egyszerűbb módon, elektronikusan - derül ki a független e-számlafizetési platform, a Díjnet Zrt. megbízásából készített felmérésből, amit hétfőn juttattak el az MTI-nek.

Az országos felmérés, amely a 20 és 69 év közötti számla befizetők körében reprezentatív volt, rámutatott, hogy a magyar lakosság 87 százaléka a hulladékszállítás, 75 százaléka a víz és csatorna, 70 százaléka a távfűtés díját kapja meg és fizeti be papíralapon, míg a mobilcégek ügyfeleinek 69 százaléka már elektronikusan fogadja és fizeti mobilinternet- vagy mobiltelefon-számláját.

Közölték, a megkérdezettek negyede nincs kibékülve azzal, hogy számláit különböző formában kapja meg az egyes szolgáltatóktól, és azokat így eltérő módon kell kiegyenlítenie. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a számlafizetési szokásokon még a kijárási korlátozások is csak részben változtattak, a válaszadók mindössze 19 százaléka váltott át az elektronikus fizetésre.

A közlemény idézte Schiszler Jánost, a Díjnet Zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta a szolgáltatóknak megéri ösztönözni ügyfeleik körében az elektronikus számlafizetésre történő áttérést, mert gyorsabb és költséghatékonyabb mint a hagyományos módszer, ezen felül, további előnye, hogy érdemben nő az ügyfelek fizetési fegyelme.

Mindez például annak köszönhető, hogy a Díjnet felületén, ahol több mint 30 szolgáltató számláit lehet egy helyen kezelni, a rendszer többféle fizetési módot biztosít a számlák kiegyenlítésére, valamint értesítést küld a számlafizetés esedékességéről, nehogy az ügyfél kicsússzon a fizetési határidőből. A felmérés szerint ez azért is lényeges, mert a magyarok mindössze 45 százaléka követi nyomon valamilyen formában a kifizetett, illetve a fizetésre váró közüzemi számláit, és a megkérdezettek 89 százaléka támogatná, ha rendszeresen figyelmeztetnék a határidő előtt a számlája befizetésére.

Címkék: közüzem, csekk, elektronikus, mobil, számla, gazdaság