Minderről az egy hazai malom elnök-vezérigazgatója nyilatkozott a vg.hu-nak. Lakatos Zoltán elmondta, nagyon kedvezőtlen volt az idén az időjárás a búzatermesztéshez, a tavaszi aszályos időszak után egyszerre zúdult le rengeteg eső, de a kalászosoknak már későn. Ez a piac kettészakadását vonja maga után, ami azt eredményezheti, hogy az étkezési gabona drágább lesz, ami lisztáremeléshez vezet, míg a takarmányhoz olcsóbban lehet hozzájutni.

A betakarítás is nehézkes folyamat volt, ugyanis a malmok a korai fajta búzákat túl gyengének vélték, így szinte feldolgozhatatlan gabonát kaptak kézhez. A mostani esőzések pedig tovább rontották a helyzetet, ugyanis a még be nem takarított termény étkezési célra javarészt használhatatlan.

A liszt 2019-es átlagára kilónként 158 forint volt, ám most ez a viszontagságos időszak miatt akár 10 százalékkal is drágább lehet, ami azt jelenti, előfordulhat, hogy a 2011-es rekordárat is megközelíti majd az étkezési búzaliszt fogyasztói ára.

Címkék: búza, liszt, gabona, kenyér, drágul, ár, gazdaság