Tíz százalékkal, 1,8 millió hektoliterre csökkent az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei második negyedéves forgalma 2019 azonos időszakához képest a vendéglátó és a rendezvény szektor leállása és a vártnál lassabb helyreállása miatt - közölte Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) vezetője az MTI érdeklődésére.

Hozzátette: különösen erős a visszaesés a csapolt söröknél, ahol az eladások az előző év második negyedévének mindössze 35 százalékát, alig 62 ezer hektolitert tettek ki.

Kiemelte, hogy a csökkenés minden termékszegmenst érintett, így az első fél év adatai alapján már látható, hogy idén a korábbi éveknél kevesebb sört értékesít majd a magyar söripar, annak ellenére, hogy a májusi időjárás lényegesen kedvezőbb volt a tavalyinál, és a kiskereskedelemben fellépő magasabb kereslet némileg ellensúlyozni tudta a vendéglátásból kieső forgalmat.

Kántor Sándor elmondta, hogy ugyan a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások miatt csökkent a kereslet, azonban egyebek mellett az export tevékenység erősítése segítette a munkavállalói létszám fenntartását. A söripari vállalatok a nemzetközi tulajdonosi kapcsolataiknak köszönhetően a régióba irányuló exportjukat a belföldi forgalomnál magasabb mértékben tudták fenntartani, így a külföldi eladások csak 4 százalékkal, 6000 hektoliterrel estek a második negyedévben. Ugyanebben az időszakban az import mennyisége látványosan, a korábbi forgalom 29 százalékával, 80 ezer hektoliterrel csökkent, hozzásegítve a magyar sörtermelést a foglalkoztatottság fenntartásához.

Címkék: sör, fogyasztás, magyarország, gazdaság