Kétszázmillió forintot fordít a város arra, hogy újabb iparterület újuljon meg Kaposváron. Több cég telephelye található a Malom és Kertalja utcák, valamint a Pécsi utcáról nyíló területnél, amelyek nagy közúti forgalmat bonyolítnak a termelésük, gyártásuk miatt.

A keddi sajtótájékoztatón részt vevő Kaposbrenzon Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott: üdvözlik a beruházást, főként a megújuló utat a közforgalom és az áruforgalom szempontjából.

null

A város nemrégiben meghirdette Kaposvári 21. századi újraiparosítási programját. Ennek egyik célja a helyi cégek versenyképességének növelése. Ehhez a város olyen beruházásokkal tud hozzájárulni mint az út és járdahálózat építése, felújítása, a közvilágítás korszerűsítése, valamint a csapadékvíz elvezetése. A versenyképes cégek munkahelyeket is tudnak teremteni.

- Célunk a város 21. századi újraiparosítása, ezért fogtunk bele ipari parkjaink, iparterületeink korszerűsítésébe, fejlesztésébe. Ezzel tudjuk segíteni a városunkban működő cégeket, vállalkozásokat. A versenyképesség növelése segít abban, hogy elérjük célunkat, a teljes foglalkoztatottságot. Ehhez már közel jártunk a koronavírus megjelenésekor, de nem állítottuk le beruházásainkat, mert így folyamatosan munkát tudunk munkát adni a kaposvári embereknek - ezt a város polgármestere mondta a mai sajtótájékoztatón.

Szita Károly hozzátette, a Füredi úti ipari parkra nemsokára kiírják a bérlői pályázatokat. Eddig hat termelő cég jelezte érdeklődését.

A Dombovári úti ipar parkban pedig jövő héten tartja bokréta ünnepségét a Heros Zrt. Az újraiparosításhoz pedig újabb területeket tervez a város bevonni.

Címkék: iparterület, felújítás, gazdaság, kaposvár