Elkészült Kaposvár új ipari parkja, az önkormányzat 356 millió forintot költött a gazdasági tevékenységhez szükséges infrastruktúra kiépítésére az 5,2 hektáros területen - mondta Szita Károly polgármester a helyszínen csütörtökön, sajtótájékoztatón.

A város elsősorban olyan vállalkozásokat vár, amelyek munkahelyeket és versenyképes fizetéseket adnak a kaposváriaknak.

A somogyi megyeszékhely 1,2 milliárd forintot költött három, már meglévő iparterületének korszerűsítésére az elmúlt két és fél évben, növelve az ott működő, több mint ezer embert foglalkoztató vállalkozások versenyképességét. A polgármester jelezte, hogy a városban egy másik ipari park is létesül állami fejlesztés keretében, a kivitelezés a végéhez közeledik. Ott működik majd a főként tűzoltójárművek gyártásával, felújításával foglalkozó állami tulajdonú BM Heros Zrt. gyártóközpontja és regionális szervize.

A Heros-projekttel párhuzamosan oktatási és képzőközpontot hoznak létre, továbbá a Kaposvári Egyetem és az Óbudai Egyetem összefogásával szeptemberben beindul a villamosmérnök-képzés a városban - fűzte hozzá. A polgármester emlékezetett arra, hogy Kaposvár több városfejlesztési beruházásba kezdett az elmúlt években azért, hogy elindítsa a település 21. századi újraiparosítását, ezzel növelje a versenyképességét, elérje a teljes foglalkoztatottságot.

"Utóbbihoz már nagyon közel álltunk, a folyamatot a koronavírus-járvány lelassította, de minden gazdaságfejlesztési lépésünket az határozza meg, hogy akik dolgozni akarnak, munkához jussanak, azok is, akik a munkájukat a járvány miatt elveszítették" - fogalmazott Szita Károly.

Címkék: füredi út, szita károly, ipari park, videó, gazdaság, kaposvár