2020.10.20 - Kedd
Vendel

A szokásosnál több tojás fogyott az elmúlt hetekben 2020. Április 11. - Szombat 09:44 | Címkék: Gazdaság, Tojás, Húsvét, fogyasztás

A termelők a veszélyhelyzet idején is folyamatosan dolgoznak.

Az elmúlt két-három hétben a szokásosnál sokkal nagyobb volt a tojásforgalom - mondta a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) titkára szombaton az M1 aktuális csatornán.

Molnár Györgyi kiemelte: nemcsak egy normál időszakhoz, hanem karácsonyhoz és húsvéthoz képest is erőteljesebb volt a forgalom. Egyes helyeken kétszeres, de minden termelőnél legálabb 20-30 százalékos többletigény jelentkezett - mondta, megjegyezve, hogy ez a szokásos húsvéti, 280-300 milliós tojásforgalomnál is nagyobb. Emlékeztetett: pár hete még aggodalomra adott okot, hogy a járvány miatt lezárt határokon hogyan jön át az import takarmány, de kemény szervezéssel az ágazat megfelelt a rendelési igényeknek.

A műsorban elhangzott, hogy a termelők a veszélyhelyzet idején is folyamatosan dolgoznak, így az sem okoz gondot, hogy a koronavírus okozta indokolatlan vásárlási láz miatt márciusban ötven százalékkal több tojás fogyott a szokásosnál.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás