A Közbeszerzési Hatóság kiemelt céljának tekinti a döntéshozók és jogalkalmazók munkájának támogatását a közbeszerzések terén, melynek keretében nagy hangsúlyt fektet a közbeszerzésekben érintett szervezetekkel, állami szervekkel, helyi önkormányzatokkal való szoros szakmai együttműködésre. Ennek érdekében a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan, ismételten Együttműködési Megállapodás keretében fektették le a Megyei jogú Városok Szövetségével közös célkitűzéseiket.

Az Együttműködési Megállapodást Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke, valamint Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke írta alá.

null

A felek vállalták, hogy regionális és helyi szinten is szorgalmazzák a jogszerű közbeszerzési magatartások kialakítását és elterjesztését, amelyek száma évente meghaladja a több, mint 1200 eljárást.

A Közbeszerzési Hatóság szolgáltató hatóságként kiemelt figyelmet fordít a tudásmegosztásra: az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan a jövőben is számos szakmai rendezvénnyel segíti a közbeszerzésekkel kapcsolatos ismeretek bővítését.

Címkék: közbeszerzési hatóság, megyei jogú városok szövetsége, szita károly, gazdaság