A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) értékelése szerint 2019 a turisztikai beruházások, a kiemelkedő ágazati bevételnövekedés, a tovább bővülő vendégforgalom és a digitalizáció éve volt a magyar idegenforgalomban.

Az MTÜ közleményében azt írja: bár a teljes évre vonatkozó statisztikák csak februárban lesznek elérhetőek, az eddigi adatok alapján arra számítanak, hogy 2019 meghatározó volt, a korábbi turisztikai rekordéveket is felülmúlja. Megítélésük szerint a turizmus alakulásában jelentős a szerepe annak, hogy Magyarország biztonságos ország, az elmúlt években végrehajtott fejlesztések Budapestet vonzóbbá tették, és a magyar családok is többet költhetnek belföldi utazásokra, nyaralásokra. A belföldi turizmus továbbra is a vendégforgalom felét adja, amit a SZÉP-kártya 2019-ben megnövekedett forgalma is támogat - részletezték.

Az elmúlt évben mintegy 1000, minőséget javító turisztikai fejlesztés volt folyamatban országszerte, ezek nagy része az év végéig be is fejeződött. Tavaly megkezdődött 750 szálláshely felújítása és fejlesztése, a strandfejlesztési program folytatásaként megújult 43 szabadstrand. Az élményparkok fejlesztésének keretében átadták Magyarország első fix telepítésű hullámvasútját.

Balaton luxus ingatlan panoráma

Nagy lépést tettek az ágazat hosszú távú versenyképességét is biztosító digitalizáció irányába is - tudatták a közleményben. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz a szállodákat és panziókat követően decemberben a magán- és egyéb szálláshelyek is csatlakoztak. A jövőben a már a teljes szektorra vonatkozóan naprakész statisztikai adatok növelik majd a turisztikai fejlesztések és marketingkampányok hatékonyságát.

Az MTÜ célja, hogy Magyarország Közép-Európa vezető turisztikai térsége legyen, ennek érdekében folytatódnak az ágazati fejlesztések. A magyar turizmus versenyképességét 2020-tól naprakész szálláshelyi forgalmi adatok, és január elsejétől szálláshely-szolgáltatási áfacsökkentés is segíti.

Megemlítették, hogy idén újabb szálláshelyek és strandok újulnak meg, elindul a balatoni és a dunai hajók, illetve a balatoni vízicsúszdák fejlesztése, befejeződik több kulturális és aktívturisztikai fejlesztés. Magyarország házigazdája lesz újabb nagy nemzetközi rendezvényeknek és részt vesz a dubaji világkiállításon, halad tovább a nemzeti turizmusfejlesztési stratégiában 2030-ig meghatározott célok teljesítésében.

Címkék: turisztika, rekord, fejlesztés, gazdaság, Balaton