Cukrászként, állatorvosi asszisztensként, könyvelőként és lakatosként is helyezkedett már el korábbi álláskereső a kaposvári foglalkoztatási paktumnak köszönhetően. A város, a Somogy Megyei Kormányhivatal és 21 szakmai, illetve civil szervezet közreműködésével indult 1,2 milliárd forintos programnak köszönhetően már 370 kaposvárit segítettek munkához jutni.

- Heti rendszerességgel olyan 10-12 főt tudunk irányítani rendszeresen a vállalkozások, illetve a hivatalok felé, összességében eddig 370 főt tudtunk munkához juttatni a programon belül, de ez növekedni fog, van még rendelkezésre álló forrásunk - nyilatkozta Szabó Zoltán, a Kaposvári Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A kaposvári önkormányzat egyik legfontosabb célja ezzel a programmal is az, hogy minden dolgozni akaró embernek legyen munkája Kaposváron. A források ehhez már megvannak, a szakmák terén ugyanakkor elhangzott, még mindig munkaerőhiány van, ezt pedig képzésekkel igyekeznek folyamatosan orvosolni.

- Ezt elsősorban most már inkább képzésekkel fogjuk tudni segíteni, akár a paktum keretein belül is, hogy olyan képzettséget szerezzenek, amivel a munkaerőpiacon megtalálják a számukra a megélhetésüket - tette hozzá Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere.

Kaposvár célja az is, hogy a Németh István Program beruházásaival és fejlesztéseivel javuljon a vállalkozások versenyképessége, aminek révén magasabb bért tudnak fizetni dolgozóiknak.

Címkék: foglalkoztatási paktum, munka, kaposvár, gazdaság