A KGIK ugyanis felvételt nyert a Mesterséges Intelligencia Koalíció tagjai közé, ahol a legfőbb célkitűzés rátenni Magyarországot a világ tech térképére, és szakmai együttműködési munkacsoportokat létrehozni a mesterséges intelligencia fejlesztése és használata céljából.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által életre hívott Digitális Jólét program szerves része az MI Koalíció, akik nem kisebbet vállaltak, minthogy 2020-ra Magyarország ott lesz az EU tíz digitálisan legfejlettebb országa között.

De hogyan tud ebbe bekapcsolódni a Kaposvári Gazdaságfejlesztési és Innovációs Kft.? Hamarosan megnyitja kapuit az Innovációs Ház a kórház déli tömb felújítási projektjének egyik utolsó állomásaként, amely jelentős informatikai és technológia vérpezsdítést hoz a város számára. A robotika, a virtuális valóság és a mesterséges intelligencia már az életünk szerves része, a házon belül pedig kifejezetten ezekre épülő programok és eszközök segítik a megismerését.

Fontos partner ebben a LEGO, ami a digitális bennszülöttnek született legkisebbeket is bevonja ebbe a fejlődésbe, egy külön nekik készülő terem segítségével.
Fontos partner ebben a LEGO, ami a digitális bennszülöttnek született legkisebbeket is bevonja ebbe a fejlődésbe, egy külön nekik készülő terem segítségével.

 

Címkék: Kaposvári Gazdaságfejlesztési és Innovációs Kft., Lego, robot, okos, innováció, digitális, város