Egyeztetést sürgetnek a balatoni önkormányzatok a Balaton-partvonal rendezési tervéről, és szeretnék a terv véleményezésére rendelkezésre álló határidő kitolását is - közölte Balassa Balázs a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke az MTI-vel csütörtökön.

A testületek több helyen is ellentmondásosnak tartják a beépítetlenül megőrzendő parti területsáv határait, a nádasok ábrázolása több helyen nem felel meg a valóságos állapotnak, a kerékpárutak ábrázolása pedig nem minden esetben tükrözi a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel egyeztetett utolsó állapotot - sorolta az első visszajelzéseket Balassa Balázs.

Emlékeztetett rá, hogy a Balaton partvonalát az elmúlt több mint másfél évtizedben meghatározó, 2003-as jogszabály megalkotását többfordulós egyeztetés előzte meg, amely most elmaradt. "A balatoni önkormányzatok ragaszkodnak ahhoz, hogy az új jogszabály megalkotásakor is személyesen és a helyszíneken is egyeztethessék szándékaikat a terv készítőivel" - hangsúlyozta.

Hozzátette, a véleménynyilvánításra a november 22-iki határidőig túl rövid az idő, hiszen több tóparti településnél megváltozott a polgármester, a képviselő-testületi tagok személye, akiknek több idő kell, hogy kellő információhoz jussanak.

A Balaton-parti települések vízpartját eddig meghatározó jogszabályt felváltó új vízparti szabályozás tervei 93 szelvényen mutatják be a jövőbeni vízparti területfelhasználást, amelyek ide kattintva érhetők el.

Címkék: kerékpárút, nádas, Balaton, gazdaság