A konferencián a többi között az is elhangzott, hogy az 1 százalékos felajánlások után már nem 5, hanem 10 százalék kormányzati támogatás vehető igénybe.

A Nemzeti Együttműködési Alap idei pályázatait október elsejétől teszik elérhetővé. Működésre 3-5 millió forint közötti összeget lehet elnyerni.

A szervezet különböző kollégiumaitól pedig számtalan célra eltérő összegben 3, illetve 4 millió forintot kaphatnak sikeres pályázat esetén a civil szervezetek.

Címkék: tájékoztatás, civil szervezetek, lehetőség, gazdaság