Az útszakasz felújítása régi kérése volt az itt élő embereknek. A 2016-ban pályázati pénzből elindult beruházáshoz 100 millió forintot adott a kormány, és 17 millió önrészt vállaltak a települések. Mire azonban a tényleges munka elkezdődött, a végösszeg már elérte a 172 millió forintot. A Belügyminisztérium 50 millió forintos rendkívüli támogatásával azonban sikerült előteremteni a szükséges forrásokat. S bár az út 90 százaléka Bárdudvarnok területén fut, Kaposmérő adta a sajáterő jelentős részét, fontosnak érezve, hogy segítse saját és a környező települések lakóinak jelentős részét.

A Kaposmérő gesztorságával épült út nemcsak a településeket köti össze.

"Azt is szimbolizálja, hogy az itteni település vezetők arra törekszenek, hogy minél jobb körülményeket teremtsenek a települések lakói számára. A sikeres településfejlesztés ugyanis a színvonalas közlekedési infrastruktúra kialakításával kezdődik" - mondta köszöntőjében Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője.

A két kilométer hosszú és három méter széles út nemcsupán az itt élőknek, de a turistáknak is előnyös. A megye egyetlen hungarikuma, a Kassai Völgy is ezenen az úton közelíthető meg, és a kerékpározók is sokszor használják azt. A Zselici bringakörút is gyorsan elérhető az útról, lehetőséget biztosítva ezzel arra, hogy a környék nevezetességeit, például a Zselici Ezüsthárs Natúrparkot kényelmes, gyors, biztonságos úton közelíthessék meg a közlekedők.

Címkék: lovasíjász, Kassai-völgy, Bárdudvarnok, útfelújítás, Kaposmérő, Gelencsér Attila, gazdaság