A tavalyi rendkívül gazdag almatermést követően erős visszaesés várható az idei hozamban, ami az árak megnövekedésével járhat - írja a Pénzcentrum a FruitVeb prognózisa alapján.

Magyarországon az elmúlt tíz évben átlagosan 600 ezer tonna alma termett, de rendkívül széles intervallumban, 300 és 900 ezer tonna között változik ez a szám évjárattól függően. Az alma sajátos tulajdonsága, hogy az adott évi termést mindig erőteljesen meghatározza a fák előző évi termésterhelése. Tavaly nagyon bőséges, 900 ezer tonnához közelítő termés terhelte a fákat. Jelentős, további terméskiesést okoz idénre az is, hogy ebben az évben az időjárási károk minden vállfaját meg kellett tapasztalniuk a termelőknek.

alma

És az idei termést károsító tényezők még csak ezután jöttek. Az aszályos tavasz mellett március-április folyamán több alkalommal alakultak ki erősebb éjszakai lehűlések, május végéig pedig hűvös, extrém csapadékos, fényszegény időjárás uralkodott. Ennek következménye gyenge terméskötődés és egy erőteljes május-júniusi gyümölcshullás lett.

Június második hetében az extrém magas hőmérséklet és UV-sugárzás okozott kisebb mértékű napégési károkat. Május-június folyamán lokálisan, de sok helyen érték kisebb-nagyobb jégverések az almaültetvényeket, illetve az észak-keleti országrészben egy extrém erejű zivatarlánc okozott jelentős károkat.

Az ismertetett tényezők alapján a szakértők 450 ezer tonna körülire becsülhik a hazai almatermést, ami a tavalyi csúcsmennyiségnek mindössze a fele, de még a tízéves átlagtermésnél is mintegy 25 százalékkal alacsonyabb.

Az európai piaci árat meghatározó Lengyelországban is gyenge termést várnak. Európa más, meghatározó almatermelő országaiban sincs a tavalyihoz hasonló rekordtermés - írja a FruitVeb. Mindezek okán a tavalyi nyomott áraknál sokkal magasabb almaárral számolhatunk, aminek a gazdák örülhetnek, a vásárlók már annál kevésbé.

Címkék: prognózis, alma, emelkedés, ár, gazdaság