A Magyar Telekom Nyrt. még tavaly októberben és novemberben előzetes értesítés nélkül változtatott a számlázási gyakorlatán, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 25 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte. A jogsértő magatartás miatt több százezer előfizető egyáltalán nem értesült az előfizetői szerződése egyoldalú módosításakor őt megillető jogokról.

Az NMHH előfizetői beadványok alapján indított eljárást a szolgáltató ellen, amelyekben a fogyasztók azt sérelmezték, hogy a Telekom rövidebb határidőt adva megváltoztatta a számlák befizetési határidejét, amely így a következő hónap elejéről az aktuális hónap végére esett, néhány nappal megrövidítve az addig megszokott határidőt.

A cég 2018 októberében - néhány ügyfél esetén novemberben - egy hónapon belül két számla teljesítését is kérte az ügyfeleitől: az augusztusi számláét október elején, a szeptemberiét pedig október végén. Minderről a szolgáltató a már rövidített határidős számla mellékletében - emellett honlapján - tájékoztatta az előfizetőket, és bár az egyoldalú szerződésmódosításhoz joga volt, arról az előfizetőket a módosítások hatályba lépése előtt legalább harminc nappal kellett volna tájékoztatnia. A hírközlési hatóság megállapította azt is, hogy a szolgáltató a jogszabályokban előírtakkal ellentétben az előfizetőknek küldött értesítésekben nem ismertette az előfizetőket ilyenkor megillető jogokat.

Ezek közül a legfontosabb, hogy ha az egyoldalú szerződésmódosítás az előfizetőt hátrányosan érinti, az előfizető 45 napon belül jogkövetkezmények nélkül felmondhatja a határozott idejű szerződést is.

A feltárt jogsértések alapján az NMHH a Telekomot jogkövető magatartásra és 25 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte. A hírközlési hatóság a bírság kiszabásakor figyelembe vette, hogy a módosítás az előfizetők nagy számát, több százezer előfizetőt érintett, és a szolgáltatót az elmúlt két évben hasonló jogsértés miatt már háromszor kötelezte jogkövető magatartásra. Ugyanakkor a hatóság enyhítő körülményként értékelte, hogy a szolgáltató a második számla végösszegéből 5 százaléknyi kedvezményt nyújtott az érintett előfizetőknek.

Az elsőfokú döntéssel szemben a szolgáltató fellebbezhet.

A tárgyban megjelent cikkhez a Magyar Telekom, Vállalati Kommunikációs Igazgatósága az alábbi állásfoglalását küldte meg szerkesztőségünk részére:

A változtatással a Magyar Telekom célja az otthoni vezetékes - lakossági - számlázási ciklusok egységesítése volt, hogy valamennyi előfizetői havi számla befizetési határideje az adott tárgyhónap végére essen, és ne csússzon át a következő hónap elejére. Így a számlák befizetésének beérkezési határideje egységesen tárgyhóra esik, ezáltal kiszámítható, könnyebben követhető. Fontos kiemelni, hogy az átállással a számlaküldés és a beérkezési határidő között a befizetésre rendelkezésre álló idő nem rövidült meg.

Az érintett ügyfelek számára a befizetések megkönnyítése érdekében az október eleji havi számla bruttó végösszegéből 5%-ot jóváírtunk, csökkentve ezzel a hónap során befizetendő díjakat. Ezen túlmenően, azon érintett előfizetőink, akik online, személyes vagy telefonos úton felkeresték a Telekom-ot, díjmentes fizetési könnyítést is igényelhettek, amelyre csatornáinkon külön fel is hívtuk az érintettek figyelmét. A változásról a Telekom tájékoztatást adott az érintett ügyfeleknek a 2018. októberben kiküldött havi számlákon, a 1414-es telefonos ügyfélszolgálati számon hangbemondással, a honlapon (www.telekom.hu) az online ügyfélszolgálati felületre való belépést követően, továbbá a Telekom alkalmazásban is.

A Magyar Telekom álláspontja szerint nem történt szerződésmódosítás, amely az előfizetők - a változást 30 nappal megelőző - tájékoztatását szükségessé tette volna. A hatóság első fokú döntése kapcsán a Magyar Telekom fellebbezést nyújt be.

Címkék: ügyfél, szerződés, bírság, gazdaság