A Németh István Program részeként megvalósuló beruházásról Szita Károly, Kaposvár polgármestere számolt be egy mai sajtótájékoztatón: "A szökőkutat 45 évvel ezelőtt, 1974-ben adták át. Azóta sokat nem változott, ahogy a környék sem. Ideje volt, hogy nekiálljunk a rekonstrukciójának és a felújításának. Mint láthatják: a munka első üteme el is kezdődött. Első ütemben két jelentős beruházást hajtunk végre ezen a területen, ami 61 millió forintba fog kerülni a városnak. Rá sem lehet majd ismerni erre a területre!"

A szökúkút és környéke mellett a közeli aluljáró is megújul. Új és átalakított lépcsőket, korlátokat, vakolást és festést kap - mondta el egy mai helyszíni sajtótájékoztatón a településrész önkormányzati képviselője, Pintér Rómeó.

A munkálatok gyalogos forgalomkorlátozással is járnak. Az önkormányzat mindenkit figyelmes közlekedésre kér a környéken. Az aluljáró felújítása a nyár elején kezdődhet meg.

Címkék: aluljáró, szökőkút, Honvéd utca, beruházás, felújít, forgalom, gazdaság