Az eddig feldolgozott véleménykérő levelekből jól látszik, hogy a kaposváriak a következő évtizedben elsősorban az egészségmegőrzés és a munkabérek tekintetében javasolnak fejlesztéseket. Erről Szita Károly beszélt szokásos, pénteki rádióinterjújában.

Kaposvár polgármestere elmondta: a városlakók javaslatai alapján is most az egyik legfontosabb cél, hogy az itteni bérek a magyarországi nagyvárosok átlagjövedelmét tekintve az elsők közé tartozzanak. Ezt városi támogatások is segítik majd, valamint vélhetően a 67-es főút átépítése és az ipari parkok fejlesztései is. Szita Károly szerint ez azonban csak egy fontos elem a város közösen készülő következő fejlesztési programjában.

Az igények és elképzelések felmérését szolgálják a kérdőívek és a mostani tematikus beszélgetések is. Az idősek szerint például több szociális férőhelyre lenne szükség, így egy százfős nyugdíjasház már be is került a megvalósítandó tervek közé. Úgy tudjuk, a polgármester a fórumsorozaton a foglalkoztatók, orvosok, iskolaigazgatók és egyetemi vezetők véleményét is kikéri.

Címkék: bérek, egészség, rádió, szita károly, interjú, gazdaság