Az Agrárminisztérium az MTI-vel azt is közölte: a kérelmeket a határidőt követően június 11-ig még be lehet nyújtani, a már benyújtott kérelmek szintén addig módosíthatók. Ugyanakkor a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is érvényben van, hogy mindkét esetben, a megállapított támogatási összeg munkanaponként 1 százalékkal csökken.

Az e-ügyintézési felületet a termelők jelentős körét érintő közvetlen támogatásokon túl a kapcsolódó nemzeti támogatások, valamint a Vidékfejlesztési program intézkedéseinél használható.

Az AM közleménye szerint a közvetlen támogatások igénylését, valamint az agrárkár-enyhítési rendszert illetően csak technikai korrekciókra, pontosításokra került sor, amelyeknek köszönhetően a termelők számára egyszerűbbé válik az igénylés menete.

Ezzel szemben számos változás történt tavalyhoz képest. Többek között bővül a termeléshez kötött jogcímre bejelenthető kultúrák köre, ezentúl támogatás kérhető a közönséges szurokfű, a kivi, a datolyaszilva és a füge termelésére. Az ökológiai jelentőségű másodvetés akkor is elfogadható EFA-területként (ökológiai jelentőségű terület), ha azt a beforgatás helyett más módon dolgozzák be a talajba. A módosítás célja a forgatás nélküli talajművelés ösztönzése az erre alkalmas területeken.

Mindezek mellett jogszerű földhasználattal kapcsolatos nyilatkozat megtétele csak elektronikusan lehetséges. A vetőmagcélra termesztett növényeknél a termelőnek be kell jelentenie a szaporítóanyag célú termesztést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih). Ennek hiányában a kárenyhítési rendszerben szaporítóanyag célú termesztésre nem nyújtható be kárenyhítő juttatás iránti kérelem, és a kárenyhítő juttatás számítása az alapnövény adatai alapján történik.

A kárenyhítés kapcsán pedig további változás a fóliás termesztésnél, hogy az idei évtől az egységes kérelem fogalomtárban szereplő "termesztő berendezésben termesztett növény" meghatározását kell alkalmazni és ennek értelmében a talaj fóliatakarása és a fóliaalagút használata nem megengedett.

A MÁK az idei egységes kérelmek beadása során előzetes ellenőrzést végez, amely nagymértékben segíti azt, hogy a gazdálkodók hibátlan kérelmeket nyújtsanak be - tette hozzá az AM.

Címkék: egységes kérelem, államkincstár, gazda, támogatás, gazdaság