Az idei év első hónapjában is megdőlt a foglalkoztatási rekord Kaposváron: az elmúlt 19 év legalacsonyabb januári munkanélküliségét regisztrálta a kormányhivatal szakigazgatási szerve. Az egy évvel ezelőtti adathoz képest is nagy a változás, 10,6 százalékkal csökkent az állástalanok száma a megyeszékhelyen, vagyis 181-gyel több ember dolgozott Kaposváron, mint 2018 januárjában.

A Somogy Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Hivatala szerint januárban 1534 álláskereső volt Kaposváron, ez az elmúlt 19 év legalacsonyabb év eleji értéke.

A statisztika szerint a nyilvántartott álláskeresőknek a munkavállalási korú népességhez viszonyított hányada 3,6 százalékos volt az év tizenkettedik hónapjában, ez kedvezőbb a megyei és az országos átlagnál is.

Kaposvár célja továbbra is az, hogy a Németh István Program beruházásai és fejlesztései révén javuljon a munkaadók versenyképessége, hogy ezáltal magasabb bért garantáló minőségi munkahelyeket tudjanak teremteni. Szita Károly polgármester a napokban minden háztartásba eljuttatja véleménykérő levelét, amely érinti a foglalkoztatottságot is. Az erre vonatkozó kérdés így szól: egyetért-e azzal, hogy az önkormányzat elsősorban olyan új befektetőket támogasson, akik az országos átlagnál magasabb munkabért ajánlanak a dolgozóknak?

A kérdőív kitöltésére és visszaküldésére 2019. április 15-ig van lehetőség. A válaszokat online felületen is elküldhetik, ha ide kattintanak.

Címkék: vélemény, fizetés, állás, foglalkoztatás, munka, bér, gazdaság