Naponta nagyjából 55 ezer liter tejet állítanak elő a kazsoki szarvasmarhatelepen, amit aztán a kaposvári tejüzemben dolgoznak fel. Ezen a telepen kívül még majdnem húsz hasonlót tömörít egy több mint 15 éve működő szövetkezet.

- Ki kell használni azokat az előnyöket, amik a nagyobb gazdasági méretből fakadnak. Nálunk jóval nagyobb tejszövetkezetek is vannak, akik nagyon komoly árbefolyásoló hatással vannak a piacra, akár a felvásárlási árak terén, akár az értékesítési árak terén - mondta Papp László, a Fino-Food Kft. felvásárlás-vezetője.

Éppen ez a termelői együttműködések lényege. Nagyobb mennyiségben ugyanis olcsóbb a vetőmag, vagy éppen a műtrágya, gazdaságosabb üzemeltetni a gépeket és nagy tételben egy adott terméket is könnyebb jó áron értékesíteni.

- A szövetkezés az tulajdonképpen közgazdasági értelemben egy üzemkiegészítő tevékenység, amikor a termelők bizonyos saját tevékenységükről lemondanak és azt közösen gyakorolják benne egy szövetkezetben. Mint a beszerzés, az értékesítés, a feldolgozás, a források után való kajtatás - tette hozzá Patay Vilmos, a Hangya Szövetkezetek Együttműködése elnöke.

A termelői szövetkezések előnyeiről kedden a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országjáró tájékoztató fórumának kaposvári állomásán esett szó. Ezen elhangzott: megyénkben még bőven lenne lehetőség a gazdák összefogására.

- Somogy az átlagosan szervezett megyék közé tartozik: tíz termelői csoport és egy-két BÉSZ-nek nevezhető, viszonylag nagy volumenű termelői együttműködés van. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági termelésnek körülbelül a tíz százaléka tartozik ebbe a szervezett körbe - nyilatkozta Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara somogy megyei elnöke.

Úgy tudni: Somogyból ma leginkább egy konzervipari gyümölcsfeldolgozó hiányzik, valamint egy szőlőfeldolgozó a Dél-balatoni borvidékről.

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Címkék: nemzeti agrárgazdasági kamara, fórum, kaposvár