"3 és fél, vagy 4 százalék lesz a növekedés ez még nyilván nagyon sok mindentől függ, hiszen még az év elejét írjuk" - mondta a napokban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Dr. Parragh László szerint az ország gazdasági növekedésének lendülete kitart idén és kitarthat jövőre is: "Bármelyik makromutatót nézzük, azt mondhatjuk, hogy talán 100 éve nem volt olyan sikeres időszaka a magyar gazdaságnak mint, ami napjainkban van. Akár az eladósodottságot nézzük, akár a növekedést, akár a foglalkoztatást, vagy a beruházások színvonalát. Úgy gondolom, ez mindenképpen biztató jel erre az esztendőre, sőt valószínűleg a következőre is."

Az erősödő gazdaság ellenére azért persze vannak problémák is, az egyik legégetőbb a munkaerőhiány. Ennek továbbra is a képzés lehet a megoldása. A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Varga József is a képzett munkavállalók hiányát emelte ki legutóbbi Hatszeközt című műsorunkban, illetve, Somogy és a régió évtizedes gazdasági lemaradását: "Hogy gyorsítani tudjunk ezen a felzárkózáson, ahhoz egy nagyon jelentős lépés, hogy most már végre lesz egy olyan gyorsút, amivel könnyebb elérni a térséget. Legalábbis Kaposvár térségét. Sajnos ez az út a továbbiakban nem megy lefelé. Ezt még hiányolom, hogy Csurgó, Barcs, Nagyatád irányába a közlekedés még nem lesz sokkal jobb ..."

Varga József szerint a kormányzatnak ezt a dél-somogyi és dél-baranyai régiót külön övezetként kellene a gazdaságfejlesztés terén kezelni, mivel mindekettő a legelmaradottabbak közé tartozik az országban.

Címkék: lemarad, felzárkózik, Somogy, kamara, munkaerő, képzés, gazdaság