Az Európai Unióban 1,7 százalékos növekedésre számítanak az idei évben, mondta előadásában az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének gazdasági elemzője. Zúgó Liliána hozzátette, a foglalkoztatottság soha nem látott szinten van, ami jó hatással van életszínvonalra.

A hazai növekedést 3,5-4 százalék közé teszik a szakemberek. Ez biztosítja a gazdasági, társadalmi és szociális programok végrehajtását, mondta dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.

A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara évek óta szervez évnyitó gazdasági konferenciát. A kamara elnöke szerint sok éves hátrányt kell még ledolgozni, de bizakodóak a cégek az idei évet illetően.

null

- Ennek mindenképp alapja a 2018-as év, ami úgy érezzük, hogy jól sikerült és úgy gondoljuk, hogy ennek a folytatása következik most. Ez nagyon fontos nálunk ebben a térségben, abban a térségben, amelyik az ország egyik legelmaradottabb része, a megyének, illetve Dél-Somogynak egy jelentős hányada - mondta Varga József, a Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Az országos kamara elnöke szerint a megye gazdasági problémáira az automatizálás, a digitális és az infrastrukturális fejlesztés lehet a megoldás.

- Ahogy jöttünk láttuk, hogy épül a 67-es út, ez biztos, hogy nagyon sokat fog jelenteni a városnak és azt hiszem, hogy ezt meg fogják tudni ragadni a vállalkozások - tette hozzá dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A gazdasági évnyitóról, illetve az idei év kilátásairól Hatszemközt című műsorunkban is részletesebben foglalkozunk majd.

Címkék: Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara, évnyitó, gazdaság