A Magyar Falu Program lehetőségeinek kihasználására hívja fel a települések figyelmét a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. Biró Norbert közleményében azt írja: a 150 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett pályázatok között több olyan is szerepel, amely hiánypótló lehet a somogyi települések számára.

Ilyen az önkormányzati épületek, orvosi rendelők, óvodák és bölcsődék fejlesztése vagy a belterületi utak, illetve járdák felújítása. Az önerő nélkül kínált támogatásokra a hónap közepétől ősz közepéig lehet jelentkezni. A tervek szerint a pályázatokat minden eddiginél gyorsabban bírálják majd el.

Címkék: pályázat, magyar, falu, program, fejlesztés, gazdaság